Mivel a Támogató Szolgálatok működésének egyik legfontosabb célkitűzése a rehabilitáció, és az önálló életvitel kialakításának elősegítése, ezért szükségesnek találom ennek bővebb kifejtését.
Mára hazánk több települése működtet Támogató Szolgálatot. Ezekben az intézményekben a kötelező alapfeladatokon túl, minden intézmény más és más tevékenységi köröket végez, melyeket a helyi igények határoztak meg. Továbbá az is változó, hogy önkormányzat, civil szervezet, vagy egyházi szervezet hozta létre, ill. működteti.
A mai intézményhálózat kialakulása egy hosszú és küzdelmes folyamat eredményeként jött létre, és további fejlődése várható.
Az előző fejezetben leírt Önálló Életvitel Mozgalmak, a nemzetközi és hazai társadalomban nagymértékben hozzájárultak ennek az intézményrendszernek a létrehozásához. Elsőként a rendszerváltás időszakában, civil szervezetek hoztak létre olyan alapítványokat, egyesületeket, amelyek e szervezetekhez hasonló szolgáltatásokat kínáltak. /Pl. MOTÍVÁCIÓ ALAPÍTVÁNY/ Általában adományokból tartották fönn magukat, sokszor az érintettek, vagy közeli hozzátartozójuk segítségével, esetleg külföldiek által alapított szervezetek /pl.SOROS Alapítvány/ finanszírozták működésüket. A központi költségvetés részéről csak néhány szervezet részesült kisebb mértékű anyagi támogatásban. Az elmúlt 10 évben a pályázati rendszer kiszélesítése /Széchenyi terv, EU-s pályázatok, stb./ lehetővé tette, hogy egyre több anyagi forráshoz jutottak a rehabilitációs tevékenységeket végző szervezetek, és ez nagymértékben hozzájárult fejlesztési lehetőségeikhez. Külön említést érdemel a 2001-2002. években elindított modellkísérlet, melynek során több településen jött létre Támogató Szolgálat. A Fogyatékosok Esélye Közalapítvány erre a tevékenységre kiírt pályázata tette ezt lehetővé, és ennek során nagyon sok értékes tapasztalat gyűlt össze. Az ezzel kapcsolatos jogszabály alkotási folyamatot nagymértékben befolyásolta. Az Országos Fogyatékosügyi Program középtávú intézkedési tervének 2003. évi teljesítéséről szóló beszámolója 2004 áprilisában az Országgyűlés számára elkészül. Ennek 8.8. pontja szól arról, hogy a Támogató Szolgálatok szakmai és finanszírozási szabályainak kidolgozása törvényi, kormányrendeleti, és miniszteri rendeleti szinten a 2004 január 1-ig kitűzött határidőre elkészült.
Több szervezet, együttes összefogással a kormányzati szervek döntés-előkészítő, jogszabályalkotó munkájába is részt kívánt venni. Létrejött többek között a CIVIL MŰHELY, mely az Országos Fogyatékosügyi Tanács, az Országgyűlés, a különböző minisztériumok rokkantpolitikáját érintő tevékenységét meghatározza mind a mai napig. Az itt folyó munkába az érintetteken túl bevontak különböző szakembereket, önkormányzatokat, érdekképviseleti szerveket.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozási szándékunk is indítéka volt az Uniós elvárások megvalósításának, mely a sérült személyeket érintő területek fejlesztésének egyik mozgatórugója lett. A piacgazdaságra való áttéréssel együtt, erősödtek a fogyatékkal élő emberek állampolgári jogai is.
Ezek a tényezők felgyorsították az esélyegyenlőség és rehabilitáció folyamatának fejlődését, és hozzájárultak új, a területet érintő jogszabályok meghozatalához, a már meglévő jogi normák módosításához, jogharmonizációjához.
Fentiek alapján ebben a fejezetben arról kívánok szólni, hogy a Támogató Szolgálatok szakszerű, hatékony működésének milyen feltételei vannak, és miért fontos ennek megteremtése.
1. Jogi szabályozás
A jogforrási hierarchián belül a legmagasabb szinten elhelyezkedő jogszabály az 1949. évi XX. törvény A Magyar Köztársaság Alkotmányának 17. §. Kimondja, hogy „ A Magyar Köztársaság a rászorulókról kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodik.” A 70/A. § /2/. bekezdés.szerint „Az embereknek az /1/ bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.” 3.Bek. „A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.” 70/D.§ /1/ bekezdése., kimondja, hogy „A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez”. A 70/E.§. /1/ bekezdése ”A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz: öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.” Az Alkotmány olyan alaptörvény, mely az ország területén megalkotott bármely jogszabály, törvény vagy rendelet alapjául szolgál. Többek között a fent idézett paragrafusok biztosítják a fogyatékkal élő, beteg, idős, emberekre vonatkozó alacsonyabb rendű jogi normák megalkotását, és ezek maradéktalan betartását. Mind az állam mind az állampolgárok részéről jogkövető magatartást igényel ezek betartása. A rendszerváltozás után átalakított közigazgatási és államigazgatási intézményrendszer hatékonyabban biztosíthatja a megfelelő szociális ellátórendszer működését. Példaként említhetnénk az Alkotmánybíróság, az Ombudsman, a betegjogi képviselő intézményének létrehozását, melyek az Alkotmányban szereplő állampolgári jogok érvényre juttatását segítik. Ennek hatékonysága azonban időként nem megfelelő, különböző okoknál fogva. Sokszor maga az állampolgár az aki nem tudja érdekeit megfelelően érvényesíteni, vagy az esetleges joghézagok csorbítják a jogszabályok megfelelő alkalmazását.
Egy 2002. június 30-i H/14. számú országgyűlési képviselői indítvány szerint, a betegjogi képviselői rendszer súlyos diszfunkciókkal küszködik, mivel függetlensége nem biztosított. A képviselői indítvány fogalmazta meg, hogy a betegjogi és ellátottjogi képviseletet egy egységes független szervezeti keretek között, egymás mellett kell megvalósítani. A jelenlegi tendencia szerint az állam részéről további fejlesztések várhatóak e területen. A betegjogi képviselet mellett, ellátottjogi-, és gyermekjogi képviselet bevezetése van folyamatban, melyre Közalapítványt hoztak létre. De megítélésem szerint ez a folyamat tovább fog fejlődni.
Ezért fontos az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. Törvény megemlítése, mivel ennek alkalmazása a Támogató Szolgálatokon belül nem hagyható figyelmen kívül.
Az 1998. évi XXVI. Törvény A fogyatékos emberek jogairól és esélyegyenlőségük
biztosításáról /Esélyegyenlőségi Törvény/ letéteményesévé vált a többi idevonatkozó törvény és rendelet megalkotásának. E jogszabály 26.§. alapján született meg a 100/1999 /XII. 10./ Országgyűlési Határozat Az Országos Fogyatékosügyi Programról, mely olyan intézkedések, megalapozására szolgál, hogy az élet szinte minden területét átfogó alapelveket, és ennek stratégiai megvalósítását szolgálja. A prevenció, a normalizáció, az integráció, az önrendelkezés, a hátrányos megkülönböztetés tilalma a rehabilitáció a személyhez fűződő jogok védelmének elvei alapján, a környezet, a kommunikáció, a közlekedés, az egészségügy, az oktatás-képzés, a foglalkoztatás, a sport és szabadidő, és a szociális ellátások területén átfogó feladatok végrehajtását írja elő, és meghatározza ezek határidejét. Ennek végrehajtásáról évente a Kormány beszámol az országgyűlésnek. Erre először 2001-ben került sor. Jelenleg a harmadik előterjesztés készült el. Sajnos a kitűzött célok teljes körű megoldása nem történt meg az előírt határidőn belül, és nem valósítható meg előírás szerint. /pl. Akadálymentesítés 2005 január 1./ Ez nagymértékben többek között financiális okokra vezethető vissza. 2004-ben már e téren is előrelépés várható.
Mindkét jogi norma megfogalmazza a rehabilitáció fogalmát, és célul tűzi ki megvalósítását.
Jogi szempontból az 1998. évi XXVI. törvény A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról 4.§. b., pontja deklarálja, „rehabilitáció: az egészségügyi, mentálhigiénés, oktatási, képzési, átképzési, foglalkoztatási, szociális rendszerekben megvalósuló folyamat, amelynek célja a fogyatékos személy képességének fejlesztése, szinten tartása, a társadalmi életben való részvételének, valamint önálló életvitelének elősegítése”
A 100/1999 /XII. 10./ Országgyűlési Határozat az Országos Fogyatékosügyi Programról 2.6. pontjában lévő alapelvei között szerepel a következő:
„A rehabilitáció elvének megfelelően a fogyatékos embereket képessé kell tenni arra, hogy érdemi erőfeszítéseket tehessenek állapotuk, és képességeik javítására, vagy azok romlásának megállítására, lassítására.A rehabilitáció elve feltételezi a fogyatékos emberek együttműködését a megfelelő közszolgálati intézményekkel.Igy lehetőségük van arra, hogy befolyásolják a rehabilitáció konkrét céljait és eszközeit, hogy együttműködésüket egyenlő felek megállapodásaként, írásban rögzített, és kölcsönös garanciákat tartalmazó rehabilitációs szerződések, egyéni rehabilitációs tervek foglalják keretbe.”
A Támogató Szolgálatok létrehozását és működését tekintve a fent említett törvények megalapozták az idevonatkozó jogszabályok megalkotását. 2001. évi LXXIX. törvénnyel és a 2003. évi IV. törvénnyel módosított 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról /Szociális Törvény/, az alapellátások fejlesztését írta elő az önkormányzatok számára. A hagyományos alapellátási formák mellett speciális ellátási kötelezettségeket írt elő. Többek között a Támogató Szolgálatok létesítésének kötelezettségét. Ezt a feladatot civil-, vagy egyházi-, szervezet ill. szociális vállalkozás is végezheti és az feladatok ellátására szerződést köthet az önkormányzattal. A központi költségvetésből évi 10.000.000 azaz tízmillió forint támogatás illeti meg az ellátót, ha a település lélekszáma eléri az 50. 000. azaz ötvenezer főt. A tevékenységet önkormányzati társulásban is el lehet látni. Az alapellátások megszervezésével a települési önkormányzat olyan egyéneknek nyújt támogatást, akik mentális-, egészségi állapotuk vagy egyéb ok miatt szociálisan nehéz helyzetbe kerültek. Így az időskorú, sérült emberek, pszichiátria-, vagy szenvedélybeteg, ill.hajléktalan személyek számára nyújt szolgáltatásokat. Célja, hogy önálló életvitelüket fenntartsák, nehézségeiket megoldják. A Támogató Szolgálat feladata a fogyatékos személyek önrendelkezésén alapuló, önálló életvitelének megkönnyítése, a lakókörnyezet megtartásával, és a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésében történő segítségnyújtás.
A módosított 1/2000 /I. 7./ SZCSM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről, határozza meg a Támogató Szolgálat feladatait és tevékenységének módját.
Ennél az ellátási formánál már megjelenik a szolgáltató jelleg, amely az állam és állampolgár újszerű kapcsolatára utal. Az ügyfél már nem egy alárendelt a hatóságoknak kiszolgáltatott emberként jelenik meg, hanem a díjazásért megfelelő szolgáltatást igénylő félként. Ennek kialakulásában szerepet játszott a piacgazdaság, a társadalom struktúrájának átrendeződése. Ennek a jogügyletnek a szereplői már egyenrangú félként jelennek meg, és választhatnak a szolgáltatók közül. Ezért az itt nyújtott szolgáltatásoknak piacképeseknek kell lenniük, melyek, a PR és marketing, a megfelelő menedzsment jelenlétét kívánják meg.
Továbbá ezzel együtt meg kell említeni a 29/1993. /II. 17./ Korm. rendeletet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjairól, és a 188/1999. /XII. 16./ Korm. Rendeletet, a a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény és a falugondnoki szolgálat működésének engedélyezéséről, továbbá a szociális vállalkozás engedélyezéséről. Mindkét rendelet elkészítésére a Szociális Törvény adott felhatalmazást.
A 188/1999. /XII. 16./ Kormány rendelet 9/B.§-9/G.§.-ok tartalmazzák a Támogató Szolgálatok működésének engedélyezésére vonatkozó részletes szabályait. Itt fontos kiemelni, hogy a rendelet szakmai program megalkotását, az itt dolgozók számára szakképesítés megszerzését, az szolgálatban működtetett gépjárművel kapcsolatos részletes szabályokat írja elő. Továbbá rendelkezik arról, hogy működési engedélyét a városi, vagy fővárosi kerületi jegyző adhatja ki, a jogszabályokban előírt feltételek megléte esetén. A tevékenységet végezheti a Szociális Törvény 120. §. alapján a helyi önkormányzat, egyesület, alapítvány, egyházi jogi személy, ezek intézményei, egyéni vagy társas vállalkozó. E szervezetekkel az önkormányzat ellátási szerződést köthet. Ha önkormányzat végzi e tevékenységet, erre vonatkozó helyi rendeletmegalkotását írja elő a rendelet. Továbbá a rendelet az ellenőrzésre, működési engedély módosítására, visszavonására és pénzügyi finanszírozására vonatkozó szabályokat is megállapítja.
Mellékletei között szerepelnek azok a kötelezően használandó nyomtatványok, melyek az állami költségvetési támogatás igényléséhez, ennek elszámolásához, és a szükség szakmai továbbképzés és vizsga letételéhez szükségesek.
2. A rehabilitáció
A rehabilitáció latin eredetű szó, valakinek valami iránti képességét, talentumát, jártasságát jelölte. Először Ritter von Buss használta a betegek állapotának javítása érdekében történő tevékenység jelölésére.
A WHO 1980-ban közzétett megfogalmazása szerint: „olyan szervezett tevékenység, melyre egészségükben, testi, szellemi, épségükben, tartósan, vagy véglegesen károsodott emberek rászorulnak a társadalomba, a közösségbe történő visszailleszkedésük érdekében.”
1999-ben Prof. Dr. Kullmann a Rehabilitációs Szakmai Kollégium megfogalmazását idézi: „rehabilitáción azt a szervezett tevékenységet értjük, amelyet a társadalom biztosít a huzamosan vagy véglegesen fogyatékos vagy rokkant embernek, hogy megmaradt képességeikkel ismét elfoglalhassák helyüket a közösségben. A rehabilitáció orvosi, nevelési, foglalkoztatási, és szociális intézkedések tervszerű, együttes és összehangolt, az egyénre szabott alkalmazása, amelyben a rehabilitálandó ember tevőleges részvétele nélkülözhetetlen.”
A rehabilitáció a következőképpen definiálható:
Összefoglalva a rehabilitáció az össztársadalmi szinten, szervezett formában folytatott tevékenység, amely az ebben érintett személyek és ezzel foglalkozó szakemberek együttműködésével, a szükséges tárgyi környezet felhasználásával és kialakításával az egyén adottságai, készségei és megmaradt képességei alapján a károsodás /impairment/, fogyatékosság /disability/ és rokkantság /handicap/ prevencióját és javítását szolgálja, ezzel lehetővé teszi a társadalmi életben való részvételt, és az önálló életvitel magvalósítását.
A rehabilitáció folyamatának fejlődése által a szorosan vett medikális rehabilitációtól a paramedikális /fizioterápiás, gyógytorna,/ rehabilitáción át ma a demedikalizációs -amelyben már az önálló életvitel nagy hangsúlyt kap-, komplex rehabilitációs szemléletmód alakult ki, amely már nem passzivitást, hanem aktivitást igényel az ebben résztvevő fogyatékkal élő, vagy beteg embertől.
A rehabilitáció céljai:
· Egészségi állapot javítása
· Lehetőség szerint a korábbi társadalmi státuszba való visszahelyezés
· Adottságok, készségek képességek fejlesztése
· Látens képességek kutatása fejlesztése
· Önellátási képességek fejlesztése
· Teljesítőképesség növelése
· Munkaképesség fejlesztése, vagy teljes helyreállítása
· Az emberi szervezet olyan irányú intellektuális vagy fizikai teljesítőképességének fejlesztése, hogy életminősége a lehető legteljesebbé váljon
2.1 Milyen területeket, és kiket érint a rehabilitációs tevékenység?
Fontos elkülöníteni a rehabilitáció és a habilitáció fogalmát.
Ø A habilitáció a fogyatékkal született, vagy fiatalkorban bekövetkezett sérülés utáni fejlesztő tevékenységet jelenti.
Ø Ezen kívül meg kell, különböztetünk az idősek rehabilitációját, a fiatalabb foglalkoztatási szempontból aktívnak számító korosztály rehabilitációjától.
Ø A geriátriai rehabilitáció, már nem a foglalkoztatásba történő visszaállítást célozza meg, hanem az önellátási képességek fejlesztését, és az életminőség javítását.
Ø Tehát a rehabilitáció a szerzett, vagy születetten fogyatékkal élő hátrányos helyzetű felnőtt lakosságot érinti.
Az ENSZ „ Alapvető Szabályai a Fogyatékossággal élő Emberek Esélyegyenlőségéről” 17.cikk.kimondja: „ A „fogyatékosság” a világ tetszőleges országának bármely népességcsoportjában /populációjában/ előforduló nagyszámú különböző funkcionális korlátozottság összefoglaló elnevezése. A fogyatékosság okozója lehet fizikai, értelmi, vagy érzékszervi károsodás, egészségi állapot vagy lelki betegség. Ezek a károsodások, ezen állapotok vagy betegségek lehetnek állandó vagy átmeneti természetűek.”
18.cikk: „a „hátrányos helyzet” fogalom a közösség életében a másokkal egyenlő szintű részvétel lehetőségének elvesztését vagy korlátozottságát jelenti.”
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése